Utazós scrapbookoldal ajándékba


Kedves Olvasóim!
Kis kihagyás után itt a következő poszt, méghozzá egy ajándékba készült, utazós témájú scrapbookoldalról. Technikai részleteket is megosztok ebben az írásban, például, hogy a "jó öreg", de mindig beváló pakolós módszert hogyan alkalmaztam. De, ami még érdekesebbé teszi majd számodra, hogy elárulom, hogyan terveztem meg gondolatilag az oldalt? Ezúttal nem mindennapi módon. Méghozzá úgy, hogy ezzel az ajándékozott személyét is megleptem! Olvass tovább, mindjárt kiderül, hogyan!

Első soraimban köszönettel tartozom Andinak és férjének, akik hozzájárultak ahhoz, hogy bemutathassam az oldalt a blogomon. Köszi szépen! És most, nézzük, miről is van szó?


Évente megrendezésre kerül már évek óta egy önszerveződő tábor scrapbookosoknak. A tábort néhány héttel megelőzően jelentkezni lehet egy játékra. Fotót kell küldenünk Vikinek, aki összesorsolja a jelentkezőket, s így pár nap múlva kapunk e-mailben egy fényképet, amiből ajándékoldalt kell készítenünk valakinek. Az persze, csak ott derül ki, hogy ki kinek adott oldalt? Pontosabban, meg lehet tippelni, s a "totó" kitöltése után másnap este szembesülhetünk azzal, jól tippeltünk-e? Nagy nevetések és örömködések szoktak lenni, nagyon jó, vidám játék ez.


Az oldalt a "jó öreg" pakolós módszerrel építettem fel, rétegről rétegre. Mit jelent ez? Néhány papírt összefogtam, ez került a kékkel keretezett fotó alá, majd úgy rakosgattam az apróbb darabokat, hogy folyamatosan egyensúlyban maradjon az oldal. Ha az egyik oldalra tettem valamit, kiegyensúlyoztam, mint egy mérleget, a másik oldalon is valami hasonlóval.

Az alapkoncepció a dizájnban az volt, hogy az oldal egy tengerparti öböl hangulatát idézze. A szürke-fehér színekkel a vakító napfényt akartam az oldalra varázsolni. Mint, amikor fehér házak között sétál az ember, hunyorogni kell, mert "szúrja a szemünket" a falak látványa. Ezután a tenger habjait akartam szimbolizálni, így került néhány türkiz és kék színű washi tape és papírdarab ide-oda. Az innen-onnan utólag bebújtatott rétegek közé 3D ragasztópárnákat tettem, hogy elálljanak egymástól. A móló vagy hajódeszkát idéző, famintás tépett papírszél is a csapdosó hullámokat szimbolizálja, és persze nem maradhatott el egy "ázott" színű kenderzsineg-darab, mintegy hajókötél, ami nélkül nincs kikötő, nincs öböl, egy sem.



Ennyit a dizájnról. S, mi az, amire utaltam a bevezetőben? Mi volt a gondolati háttér, vagyis, hogy hogyan született meg az a kis plusz, amitől több az oldal annál, mintha csak körbedíszítettem volna valaki más fényképét? Mert nem tudtam megállni, hogy ne vigyek bele valami kis pluszt. Úgy kifundáltam, hogy még Andit is sikerült meglepnem. Elárulom, mi volt ez.

Idén én egy olyan fényképet kaptam, ami mellé annyit írt a "játékos párom", hogy 2014. Rhodosz. Én meg, néztem a képet, és merengtem... Jó, azt tudtam, hogy tengerparti kikötős hangulat, de mitől fog többet adni? Törtem a fejem. Néztem a hátteret. Mi lehet ez a templom? Keresgéltem a Rhodosz szóra a képtalálatokat, de nem találtam. Aztán, rámentem a Google képkeresőjére és az már segített. Még nem jártam arra sosem, de megtaláltam pontosan, hogy melyik ez a templom, mi a neve. Még a történetét is elolvastam. Kiderült, hogy ez a kis templom nem is ott van, hanem egy közeli szigeten, Symi szigetén, Panormitis városkában, ahová bizonyára a nyaralás alatt hajókáztak át. Sőt, az is, hogy nem is templom, hanem egy monostor.

No, mondom, ez már kezd érdekes lenni. Aztán jött az "isteni szikra" vagy "angyali súgás", nevezzük bárminek is! Ahá, mi lenne, ha nem csak az a kép szerepelne az oldalon, amit kaptam, hanem kiegészíteném más fotókkal is? Hátha valahogy plasztikusabbá tudnám tenni AZT a pillanatot, amit megörökítettek. Elkezdtem rákeresni a templom megtalált nevére. Klassz képtalálataim lettek. Néhányat kiválasztottam, és letöltöttem. De miért pont ezeket? Mert olyan kellett, ami jól mutatja AZT az öblöt, ahol a kép készült, és ahol látszik AZ a móló madártávlatból, ahol állhattak Andiék a kép készítésekor. Plusz, találtam egy kis térképet is, amin jól látszik Symi szigete, és maga Panormitis is jelölve van rajta.

Úgy képzeltem, hogy ha ezeket a képeket is mellékelem majd az oldalra, akkor bele tudják képzelni magukat újra, ahogy ott állnak, mert mintha újra körbe tudnának nézni  megint.

Ez volt az a plusz, az a mögöttes gondolat, aminek végül nagyon megörültem, és innentől már repdesve ment az oldal összeállítása. Mert (mint normálisan, ajándékkészítés közben és átadásig lenni szokott), áthatott valami izgalom, hogy jaj, leesik-e majd neki is a tantusz, mit szól majd az oldalhoz, meg minden!?

Még két érdekes részletet említenék, a tengerparti színösszeállításból kilógó két díszítőelemet. A fekete alapon pink csíkos csillagokat. Nos, kíváncsi vagyok, hogy kitalálod-e, hogy azok miért vannak rajta? A képek alatt leírom.



Andinak van egy abszolút szembetűnő tulajdonsága. Egészen klassz színű hajakat szokott viselni. Láttam már kék tincseit, most épp fekete hajában pink csíkok világítanak. Amikor már kész volt az oldal, akkor éreztem, hogy hoppá, ezeken az oldalon minden a tenger színeiről beszél.. és, jé... a férjnek is kék-fehér csíkos a pólója. Hát Andi?! Ő hol "szerepel" az oldalon?

Ezért fogtam magam és kivágtam kézzel két csillagot, és pink lakkfilccel duplán kontúroztam majd becsíkoztam. Bedugdostam egyiket innen, másikat onnan, és így már rendben volt nekem az összkép.

Nos, így készült az én oldalam, amit nagy örömmel ajándékoztam és még nagyobb örömömre, Andi is szeretettel fogadta. Köszönöm a szervezőnek, Vikinek, hogy ismét összefogta a játékot (is), és így elkészíthettem ez az oldalt.

Ha te is szeretnéd megtanulni tőlem egy ilyen scrapbookoldal felépítését egészen az alapoktól kezdve, akkor neked ajánlom a Biztos alapok kezdők számára összeállított scrapbooktanfolyamomat. A következő napokban újabb kör indul. Neked is lehetőséged lesz csatlakozni a tanfolyam résztvevőihez. Ha érdekel, nézd meg a részleteket. Ha pedig nem szeretnél lemaradni, iratkozz fel az értesítési listára: Biztos alapok scrapbooktanfolyam kezdőknek Budaházi Brigittával

Köszönöm, hogy ma is itt jártál!
Barátsággal üdvözöllek,
Budaházi Brigitta, Gigi

Megjegyzések